2012. május 18. péntek
Bejelentkezés

I. Nyírbátori Fúvószenei Tábor

I. Nyírbátori Fúvószenei Tábor

Tíz napon keresztül fúvós hangszerektől volt hangos Nyírbátor, hiszen idén első alkalommal, augusztus 13-a és 22-e között került megrendezésre az I. Nyírbátori Fúvószenei Tábor. A fúvóstábor megálmodója a Nyírbátori Kulturális Központ volt, melynek a Bátor Park Panzió adott helyet. A tábor művészeti vezetője a Nyírbátori Koncertfúvós Zenekar karnagya, Fazekas Mihály volt, aki mellett olyan neves tanárok működtek közre, mint Héder Károly, Nagy Zoltán és Németh István.

Augusztus 13-án délután Fazekas Mihály karnagy köszöntötte a 25 frissen beköltöző táborozót. Az ünnepélyes megnyitót az ismerkedési est követte, mely során a zenekedvelő fiatalok összeismerkedhettek és megalapozódtak a tábor alatt kötött barátságok.
A fúvóstábor ideje alatt minden nap négy órán át zenei oktatásban vettek részt a gyerekek: Fazekas Mihály a harsona és mélyrézfúvós hangszereken, Héder Károly a klarinéton, a szaxofonon és a fuvolán, Nagy Zoltán a trombitán, míg Németh István a klarinéton játszó táborozókat tanította. A délutánok folyamán vette kezdetét a zenekari próba, hiszen augusztus 20-án az ünnepi műsor után a zenei tábor koncertet adott a Szabadság téren. 

A tábor fő célja ugyan a gyerekek fúvószenei tudásának és képességének fejlesztése volt, de mindemellett a szervezők nagy hangsúlyt fektettek arra is, hogy a táborlakók jól érezzék magukat és egy összeszokott csapatot alkossanak. Szinte minden nap lehetőségük nyílt a táborozóknak a strandolásra a Nyírbátori Sárkány Wellness és Gyógyfürdőben, míg a délelőttök folyamán ellátogattak a Báthori István Múzeumba, a Báthori Várkastélyba, a Nyíregyházi Vadasparkba vagy filmvetítéseken vettek részt.

A fúvóstáborral párhuzamosan került megrendezésre a már hagyománynak számító 44. Nyírbátori Zenei Napok, így augusztus 18-a és 22-e között olyan zenekarokkal és előadókkal találkozhattak a táborlakók, akiknek munkássága és művészi színvonaluk mindenképp nagyhatással volt a gyerekek zenei jövőjére nézve. A rendezvénysorozat öt napja alatt olyan fellépők előadásain vehettek részt, mint a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar, a Debreceni Csokonai Színház, a Kerekes Band vagy a Republic Együttes a Road 67 Simphonic Orchestra kíséretében. Augusztus 21-én, a fesztivál negyedik napján a zene elfoglalta a Szabadság teret és kezdetét vette a nemzetközi big band találkozó. Olyan hazai és külföldi fúvós- és big band együtteseket hallgathattak meg a táborozók, mint a Bekton Ifjúsági Zenekar, az Erofeich Electric Band vagy a Chameleon Big Band.

Az I. Nyírbátori Fúvószenei Tábor tíz napja alatt olyan élményekben és tudásban gazdagodtak a zeneszerető fiatalok, amelyben talán még nem volt részük. A szervezők és az oktatók bíznak abban, hogy a táborozók megtanulták azt, hogy milyen fontos a kultúránk megbecsülése, továbbadása, és jövőre, a II. Nyírbátori Fúvószenei Táborban újra találkoznak.

Kálucz Adrienn



tboros0


tboros_2




 


 

Képgaléria ajánló

Hírlevél

Kulturális Központ Hírlevél



Kereső